Kristalyvirag felirat a logo mellett PNG   

                

 

social fbsocial gsocial t social fb instagram

Official Partner

Örökbefogadó Édesanyák LélekMentor programok
Égi Csoda ♥
Isten tenyerén ♥
Szívmelengető, lélekemelő csakra-talpmasszázs

Üzenet küldése
 

Captcha kép


Patka
Egy véletlen folytán ismertem meg Krisztinát, és már a többszöri telefonos beszélgetéseink alkalmával lenyűgözött kedvessége és segítőkész hozzáállása. Az első személyes találkozónk után pedig "ottragadtam" és azóta is járok hozzá. Odafigyeléssel, türelemmel és végtelen szeretettel fordul az egész világ felé, öröm vele beszélgetni és felfedezni vágyott életemet, melyhez mindig kapok útmutatót is. Szívből ajánlom mindenkinek, hiszen a lelkünknek is szüksége van karbantartásra, hogy szépen muzsikáljon :) Köszönöm drága Krisztina!

2017. március 31. (péntek)
Tímea

Kedves Márk! Nagyon köszönöm a szakszerű, teljeskörű és kedves segítségét. Egy kedves ismerősöm ajánlotta Önöket, és mondta, hogy a kedves feleségével együtt nagyon jók a szakmájukban. A tapasztalataim alapján a térdem nagyon szépen gyógyul. Tegnap nem is fájt egyáltalán, de a fiammal birkózni kellett, így mára picit újra érzem, de elenyésző a hétfő esti állapothoz képest. Úgy érzem hamarosan a térdem helyrejön, hála a tapaszolásnak. :-) Köszönöm a segítségét Tisztelettel: Tímea


2017. március 20. (hétfő)
Kiss Szabó Andrea

Krisztinára véletlenül bukkantam rá az interneten, immár 4 éve. Előtte több természetgyógyászt is kipróbáltam és bátran mondhatom, hogy ilyen magas szintű szakmai hozzáértéssel és ilyen jó hangulatú, szép rendelővel még nem találkoztam. Bátran lehet hozzá fordulni mind lelki mind testi problémákkal, a terápiás beszélgetések és a gyógyító masszázsa csodákra képes. Mindig felüdülés elmenni a rendelőbe, és az újjászületés érzésével távozni és várni a következő időpontot. Minden elfogultság nélkül csak ajánlani tudom Őt, abszolút minden szempontból a legjobb, legyen szó akár egy relaxáló masszázsról, akár egy terápiás kezelésről, és ami a hab a tortán, a kezelések után egy infraszunázás tényleg testet és lelket felfrissít és hihetetlen lendületet ad a mindennapokhoz!


2017. február 11. (szombat)

Köszönjük szépen a kedves szavakat, Andi drága! Bármikor szeretettel várunk, látunk! <3 


2017. február 11. (szombat)
H. Kristóf

Márkra "véletlenül" találtam rá a facebookon, de jó felé vezettek. Mivel sokat vezetek, ezért a vállam, nyakam és a derekam nagyon fájt már, nehezen mozogtam. Nem volt kérdéses, hogy segítség kell. Keresgéltem, és megtaláltam Márkot. Azonnal kezelésbe vett, ami nem volt fájdalommentes, de annál inkább hatásosabb! Már az első alkalom után úgy mentem haza, mintha újjászülettem volna! :-) Azóta is hetente járok, és a legjobb kezekbe kerültem! Márk nagyon profi, jó fej és mindenre odafigyel. Köszönöm!


2017. február 06. (hétfő)

Kedves Kristóf! Nekem volt a megtiszteltetés, hogy itt voltál és azóta is jössz rendszeresen! Büszke vagyok Rád! :-)


2017. augusztus 12. (szombat)
Györök Reni

Draga Krisztim!


Hálás vagyok a sorsunknak, hogy megismertük egymást! Egy csakra-talp kezelésről szeretnék beszámolni.

Egy nehéz, ugyanakkor csodás helyzet elé állított az élet, merjem-e felvállalni az utamat, elhagyva a biztonságot nyújtó nővéri állásomat. Ezt a problémát vittem, munkahelyi (pasi), no és persze apai problémákkal fűszerezve. A terápiát beszélgetéssel kezdtük, mely már akkor egy hatalmas oldódás volt a számomra, az elbűvölő személyiséged, és a remek rásegítő kérdéseid, valamint a figyelmed által! Ezután jött a masszázs. Ahol azt láttam, hogy egy nagyon szép anyuka fehér ruhában lehajol egy gyönyörű kislányhoz, aki szintén fehér ruhában volt, és megöleli. Először nem is értettem. Gondoltam szép, de vajon miért pont ez? Aztán összeállt a kép, az édesanyám az égből lehajolt és megölelte a kicsi Renit. Megérkeztünk a lényeghez, a kicsi énem tudott gyógyulni, oldódni, szeretve és elfogadva lenni. Hálás vagyok, mert ismerhetlek, mert kísérjük egymást ebben az Élet nevű játékban! Köszönöm, hogy a Te segítséged is hozzájárult ahhoz, hogy felvállaljam önmagam, és együtt kísérjük az embereket a gyógyulás útján! <3


2016. április 04. (hétfő)
 
Powered by Phoca Guestbook
"Meditációval egybekötött csakra talpmasszázson voltam Krisztinél, hogy kislányom műtéte előtt egy kicsit jobb állapotba kerüljek. Többet kaptam tőle, mint reméltem. A kezelés után egy héttel éreztem, hogy valami nagy tehertől szabadulok meg és azóta sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok. Köszönöm ezt Neked, Kriszti."
Andi, Budapest

Csatlakozz hozzám 1

captcha 

BLOG, PUBLIKÁCIÓK, CIKKEK

TOVÁBB...

KIADVÁNYOK, TANFOLYAMOK

TOVÁBB...

LETÖLTHETŐ ISMERTETŐK, ÍRÁSOK

TOVÁBB...

KISFILMEK A RENDELŐRŐL ÉS KEZELÉSEKRŐL

TOVÁBB...